Geekparty és egy breaking news

Múlt héten, csütörtökre raktuk a lakásavató geekbulit az ISC-s kollegákkal. A terv az volt, hogy spagettit és Guitar Herot tolunk az arcunkba, mindkettőt nagyobb mennyiségben. Végül mindkettő sikerült is.

Elsőre mondjuk gigászi feladatnak tűnt egyedül főzni hat emberre, már csak azért is, mert teljesen ismeretlenek voltak számomra az arányok. Ennek megfelelően sikerült is egy egész kiló pasta-t kifőzni, aminek a fele sem fogyott persze el, ráadásul a visionary leader-ünk hatására a lé, amiben a tészta főtt, viszonylag egyenletesen beterítette a főzőlapot. Viszont mentségére legyen mondva, hogy beszerzőmissziót szervezett az Ikeába, ahonnan feltehetőleg Büdåppest márkájú sajtreszelőt zsákmányolva érkeztek (kiváncsi vagyok, hogy vezethetett Zape, ha azóta se Maya, se Encsé nem nagyon akar beülni mellé).

A hétvége rendeltetésszerű használata

A hétvége nem arra való, hogy tanuljunk meg dolgozzunk. Hétvégén élményeket kell gyűjteni -- és azt hiszem, ez a mission most különösen jól sikerült.

Pénteken Irie Maffia-koncertet ajánlott Tibuci, úgyhogy Anitával elnéztünk este a ZP-be. Mondjuk pont Tiborral nem sikerült összefutni, mert lemerült közben a telefonom. A koncert amúgy szerintem nem volt túl nagy eresztés (featuring Sena ide vagy oda), anno az egyéves koncertjük az A38-ban összehasonlíthatatlanul jobb volt.

Aztán szombaton reggel lett egy kis csúszás, Edina kitalálta ugyanis, hogy Simont, Milánék újszülöttjét látogassuk meg délelőtt. Szóval rohanás, ráadasául a virágboltban is sor volt, apropó virág, milyen komoly lehet már a virágkötés-domain, ha arra hogy

Valami vidám, tavaszias csokrot szeretnék egy újdonsült kismamának

az a visszakérdezés, hogy

Kisfiú vagy kislány született?

és enélkül nem tudja elkezdeni a komponensek összeválogatását...

Simon egyébként majdnem ötödfél kiló, de egyáltalán nem úgy, hogy kövér, hanem hogy nagy. Úgy tűnt, egyelőre nem biztos még benne, hogy érdekli őt ez a kinti izé, főleg hunyorog, és nagynéha néz csak körül.

Aztán ma, vasárnap jött a hétvége desszertje: Nitával azt találtuk ki, hogy ebéd gyanánt együtt piknikezünk a Városligetben. Rendeltem szusit, meg hasonlóan furcsa desszerteket is (nem is hinné az ember előre, hogy milyen finom lehet a karamellás-csillis banán), kivittünk egy nagy pokrócot, vittünk innivalót meg poharakat (nem ám hogy műanyag izékkel égessük magunkat), és élveztük a jóidőt.

(ZaPénak meg megnyugtatásul közlöm, hogy közben azért gőzerővel olvasom a könyvet is, szóval remélhetőleg hamarosan vissza tudom vinni)

Élelmiszertúladagolás

Múlt hétvégén Anita elhívott valami random távoli rokon esküvőjére, Miskolcra. Eddig Milánék esküvője volt az egyetlen, amin vendégeskedtem (ha nem számoljuk azt, amin kb. 4 évesen vettem részt), elképzelésem sem volt, milyen egy ilyen többszáz vendéges nagy lagzi. Mondjuk amikor kiderült, hogy Anita anyukája szállítja a süteményt, köztük a zseniális fahéjas tésztájú islerét, akkor már tudtam, hogy nagy trébe nem kerülhetek.

Szóval hogyan is nézett ki a lagzi? Hát először is a zene pont olyan volt, amilyennek most elképzeled. A táncoló úri közönség is. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a zenekar az elején belengetett egy szolíd Garota de Ipanema-feldolgozást, de aztán győzött az iszony.) A vőfélyre nincs szó. Viszont amiről most itt szó lesz, az a menü. A félreértések elkerülése végett, az alábbiak nem paralell, hanem sorosan történtek, ezt így végigevésre találták ki.

A pogácsás-sütis-sülthúsos állófogadás után egy könnyed töményzsír tyúkhúsleves jelentette az intrót, persze utána nem kellett sokat várni a benne főt húsra, répára (egyébként én igazi főttrépa-conossiuernek tartom magamat, és meg kell valljam, ez a példány mind alapanyagát, mind főttségét tekintve csak a legjobbak között volt említhető), de ez így valószínűleg sovány lett volna, ezért került mellé zsemlés alapú töltelék is.

Aztán jöttek a rántottak: sertésbécsi, rántott gombafejek, rántott karfiol. Ezek után ránkfért levezetésnek a modernebb ízek előretolt hídállása, a mustáros flekken. Persze eddigre már éjjel tíz után jártunk, és egyre inkább Damoklész kardjaként lebegett felettünk az éjfélkor esedékes töltött káposzta.

Az addig tátongó űrt azonban süteményekkel és tortákkal (no meg nem egy Zámbó Imre-feldolgozással) töltötték ki a figyelmes vendéglátók. A káposztát végül skippeltem, de... itt jött a meglepő és egyben címadó fordulat.

Az őzpörkölt ugyanis megizlett. Nagyon. Hirtelen áttört bennem valamiféle gát, és mintegy Sümegi Balázzsá válva elkezdtem érezni, hogy most azért már tudnék enni. Így utólag, kitisztult fejjel persze örülök neki, hogy Anita az álmomat féltve nem engedte, hogy harmadszorra is szedjek az őzpöriből, de akkor és ott a Szer majdnem erősebbnek bizonyult.

Wii buli Warioval és Raymannel

Tegnap délután Edina meg Milánék voltak itt vendégségben, hogy Wii-zzünk. Illetve eredetileg Edina a Mad Maestrora volt kiváncsi már régóta, de aztán a PS2 elő sem került, inkább a Wii pörgött. Hát mit mondjak, teljesen olyanok voltunk, mintha valami gagyi TV-reklámból léptünk volna ki: fiatalok nagyokat röhögve kulturáltan szórakoznak különböző party-játékokkal.

Előzményként Anitával nagyon rákészültünk: tiramisut készítettünk, meg banános-csokis melegszendvicseket. A tiramisu kapcsán rengeteg jó ötletem volt, a gyémántfejű habverőgéptől kezdve ki tudja meddig, de annyi eszem már nem volt, hogy ne gyárilag cukorral bevont babapiskótát vegyek alapanyagnak...

Este ismerkedés gyanánt a Wii Sports-szal kezdtünk, alant látható például, amint Anna és Edina megpróbál teniszezni. A bowlingot hamar feladtuk mert Anna egyszerűen nem találta az elgurításhoz szükséges mozdulatsort. A golf meg uncsi volt, és szar is, hogy legfeljebb négyen játszható, amikor úgyis egyetlen kontrollert adogatunk egymásnak.