Cactus

Ember a Holdon!

20 July 2009 (zene history) (7 comments)

"Van egy álmom", kezdte híres beszédét negyvenhat évvel ezelőtt Martin Burger King, fekete polgárjogi aktivista, később jólmenő gyorsétteremlánc-alapító. "Az álmom az, hogy egy napon a feketék is a fehérekkel egy űrhajóban utazhatnak, és szabadon ráléphetnek a Holdra." Odáig azonban hosszú út vezetett, amíg végre Louis Armstrong válhatott az első fekete dzseszzenésszé a Holdon, kereken negyven évvel ezelőtt.

Tombolt a hidegháború, és az USA azzal is ki akarta domborítani felsőbbrendűségét a Szovjetúnió felett, hogy még azt is megengedheti magának, hogy rögtön elsőre egy pár éve még egyébként másodrendű állampolgárnak számító feketét küldjön a Holdra. Természetesen az űrhajós kiválasztása szigorúan szakmai szempontok alapján történt -- merő véletlen, hogy egyébként jól trombitált és énekelt a kiválasztott jelölt. Viszont amikor ennek híre ment, az amerikai zenész-élet felbolydult: Frank Sinatra a Fly ME to the Moon című dalával lobbizott, hogy mégis a fehérek közül kerülhessen ki az emberiség első követe egy másik égitesten.

De mint tudjuk, nem járt sikerrel -- és a többi már történelem...


« Adventi Menger-szivacs 
All posts
 Grand Slam »


cooldavee 2009-07-20 15:53:52

És ne feledkezzünk meg a parancsnoki modul pilótájáról, az akkor 18 éves Phil Collinsról sem, aki ezzel a legfiatalabb űrhajós címet is elnyerte. További érdekesség, hogy később Collins is világhírű zenész lett.

Encsé 2009-07-20 16:10:47

Ne feledjük el azt sem, hogy a feketék holdralépése mellett kampányoló Martin Burger King népszerűségre ezzel a történelmi lépéssel világviszonylatban is olyan magasra hágott, hogy ezt meglovagolva amerika végül megnyerte a hidegtál háborút...

Nem is csoda, hogy ez sikerült neki, hiszen mindig is kedvelt politikus volt. Emlékszünk még a híres beszédre, amikor az ENSZ-ben az afrikai feketék megsegítése mellett kampányolva a cipőjével verte az asztal? Ham-bur-ger-t az é-he-zők-nek...

cactus 2009-07-20 16:14:48

Pedig komoly érvágás volt a fekete polgárjogi gyorsétterem népszerűségének, amikor Kingnek végül mégsem sikerült meggyőznie Kennedyt, hogy híres beszédét mégis Hamburgban tartsa meg, ezért aztán elmaradt a nagy "Ich bin ein Hamburger" beismerés.

cooldavee 2009-07-21 00:06:34

Egyébként felháborítónak tartom, hogy a Holdra szállás fotógyűjteményéből eltávolították Dr. Manhattant:

http://i00.rnhh.de/eu/shared-images/filmdotcom/assets/rn/img/6/0/7/3/26163706-26163708-large.jpg

Csak ez a nyilvánvalóan retusált fotó maradt:

http://galeria.index.hu/tudomany/2009/07/16/apollo_11/1010611_68f0da2e0b93d6f9496b3950369b2a7c_ml.jpg

cinő 2009-07-21 02:16:46

"Kevesen tudják, hogy Armstrong, a kiváló jazz-zenész a saját neméhez vonzódott. Külön érdekesség hogy ez nővé operálása után is így maradt, vagyis ekkortól a nők iránt vonzódott.

Szintén nem sokan tudják, hogy az állatvédő PETA szervezet pionírjaként a Holdraszálláskor az űrruha alatt egyáltalán nem viselt ruhát, ezzel tiltakozva az ellen a szovjet gyakorlat ellen, hogy az asztronauták alsóruházatát szibériai róka/urali menyét/ kazah hermelinprémből készítették.

Talán még ennél is kevesebben tudják, hogy mindenki szeretett Louis-ja magyar származású, dédszülei Tarcal környékén voltak szőlőmunkások (innen ered egyébként családnevük is, az Erőskezű), s a nagy filoxéra-járvány idején hagyták el hazánkat hogy szerencsét próbáljanak a messzi new orleansban. kerültek ám bármilyen messzire, de származásukat soha nem feledték: amikor Louis a "Blueberry Hill"-ről énekel, valójában gyermekkorának meséi elevenednek meg a csodálatos tokaji szőlőhegyről."

forrás: wiccpédia

ZoliBravo 2009-07-30 06:27:03

no és azt tényleg már csak páran tudják, hogy Dr. Manhattan a 90-es évek elején fiúzenekart alapított, akik szerencsére később sem koptak ki a köztudatból: http://www.youtube.com/watch?v=YmTUx6eqj-o&feature=related

bkil (http://bkil.blogspot.com/) 2009-08-07 22:25:48

Fergeteges ez a diszkusszió! Ehhez én már talán csak ennyit tudok hozzátenni:

let f=((+).(*19)) in ((f.).f)5 8 6