Képernyőregények

2 November 2006 (movies books)

A minap megnéztem a V mint vérbosszú Alan Moore-képregény filmadaptációját, valamiért kimaradt akkor, amikor még moziban vetítették. Az eredeti regényt (tényleg, hogy mondják magyarul, hogy graphic novel?) nem olvastam, úgyhogy nekem kimaradt az a fanyalgás, amit egyébként anno a film általános visszhangja volt. Sőt, kifejezetten tetszett.

És hogy miért? Hát egyrészt persze azért, mert Moore nagyon tud írni, Hugo Weaving meg nagyon elő tudja adni, de másrészt azért is, mert megláttam benne, hogy hogyan is nézne ki egy Watchmen film. Ugyanis sietségnek nyoma sincs: az a két hosszú betét-jelenet, amikor megismerjük V (és a labor) múltját, illetve amikor Evey Valerie levelét olvassa a börtönben -- nos, ezek nekem azt mutatták, hogy nem kellene egy Watchmen-filmből sem kihagyni pl. Dr. Manhattan időutazásos visszaemlékezését, sőt, most már azt is el tudom képzelni, hogy akár a kalóz-képregényes szál is megjelenjen a filmben (esetleg képregény helyett lehetne B-kategóriás TV-sorozat...).

Persze ha Moore-képregények megfilmesítéséről van szó, annak mindig az a vége, hogy az író hevesen elhatárolódik a filmtől (pl. vicces, hogy a V film elején is csak azt írják ki, hogy "A David Lloyd rajzolta képregény alapján"). Erről viszont eszembejutott a másik nagy megújítója a képregényeknek, Frank Miller. A Sin City filmváltozata tavaly hatalmas mozisiker volt, és gyakorlatilag semmi másról nem szólt, mint hogy panelről-panelre leforgatták a képregényt. Miller aktívan résztvett a forgatásban, és most újabb művének adaptációja készül: a 300 az eddig megjelent trailer alapján szintén képről képre fogja követni a forrást.

Miért van az, hogy Alan Moore és Frank Miller hozzáállása a megfilmesítéshez gyakorlatilag tökéletesen ellentétes? A 300-film apropóján elolvastam a képregényt: a karakterek szándékoltan fekete-fehérek, és gyakorlatilag két mondatban elmesélhető a történet. Style over substance az egész. Viszont minden beállítás üt, minden egyes oldala eleve úgy néz ki, mint egy látványos, gyorsra vágott film storyboard-ja. Vessük ezzel össze a Watchment: igaz, hogy már a legelső panelek egy csatornából a háztetőig emelkedő kamera képét mutatják, de mégis minden oldal sokkal statikusabb, a képek nem összességükben tesznek hatást az olvasóra, hanem apró részleteikben. És ezek azok a részletek, amik könnyen elvesznek egy megfilmesítéskor -- szerintem ez aggasztja Moore-t is.