Cactus

Éjjeli áramszünet

16 June 2006 (personal)

Történt múlt héten, hogy éjjel kettőkor elment az áram. Ezt persze jobbesetben átalussza az ember, és legfeljebb annyit vesz észre, hogy reggel villog a mikrón az óra, és új IP-címet kapott a számítógép. Ami alant következik, az annak a leírása, amikor nem lehet átaludni az áramszünetet.

Éjjel kettő óra van, tehát, amikor kb. kétórányi alvás után ritkás, de határozottan szabályos, éles sípolás-sorozatra ébredek. Lassan kitisztult a fejem, rájöttem hogy ez minden bizonnyal a pár napja vásárolt UPS, és azért danol, mert áramszünet van. Nagy nehezen rászánom magamat, hogy felkeljek megnyomni rajta a "nem érdekel ez most!" gombot, persze mihelyst elhallgatott, rögtön kiderült hogy kettőt vettem, átbattyogtam a másik géphez és megnyomtam ezt is. "Kurvaanyád", aztán már feküdtem is vissza.

Az ébrenlét és az álom közötti spektrumnak pont a mérteni közepén voltam, amikor húsz perc múlva egy sűrűbb sípolás rángatott újra ki az ágyból. Igen, merül az UPS. Ekkor már nagyon utálom a világ összes akkumulátor-gyártóját, kinyomom a francba az egészet, persze akkor és ott a franc helyett valami egészen más állt. Valami durvább.

Bizonyára egy friss és üde embernek eszébejutott volna akkormár a másik UPS-t is kikapcsolni, nem megvárni amíg az is lemerül. Öt perccel később a harmadik köröm tehát a másik UPS-hez vezetett. Végre, nincs több, háromnegyed kilencig egyetlen feladatom a Földon az alvás!

...

"OMG a terroristák elvágták a vezetéket!" - véli háromnegyed háromkor a riasztó. Igen, persze hogy sípol a konzolja, ha huzamosabb ideje nem kap áramot...


« Programming by Google 
All posts
 Microsoft Natural Keyboard 4000 »