Cactus

Relativisztikus hiperszámítógépek

7 May 2009 (programming ELTE) (5 comments)

Tegnap egy nagyon érdekes előadáson vettem részt, ahol Németi István és team-je ismertette a hiperszámítás megvalósíthatóságának vizsgálata terén elért eredményeit.

A hiperszámítás olyan teoretikus kiszámítási modellekkel foglalkozik, amelyek kvalitatíven erősebbek a Turing-gépeknél (pl. meg tudják oldani a Turing-gépek megállási problémáját, vagy akár Gödel nemteljességi tételén is túl tudnak lépni. Németiék az általános relativitáselmélet eredményeit felhasználva konstruáltak egy olyan hipotetikus rendszert, amely a programozó, mint megfigyelő szempontjából nézve véges idő alatt képes végtelen sok számítást elvégezni. Mint többször hangsúlyozták az előadás alatt, a javaslatukról azt nem állítják, hogy megvalósító, de jelenleg ismert fizikai ismereteink szerint semmi nem zárja ki a megvalósíthatóságát.

Az alapötletük az, hogy a programozó egy számítógép felprogramozása után egy alkalmasan megválasztott pályán beleesik egy forgó fekete lyukba. "Kívülről" nézve a programozó az eseményhorizonton átesve "megfagy", órája végtelenül lelassul. "Belülről", a programozó szemszögéből viszont ennek a duálisa történik: a számítógép órája egyre gyorsul. Ennek eredményeképpen azalatt a (programozó számára) véges idő alatt, amíg átesik az eseményhorizonton, a számítógép számára végtelen idő telik el, ezért aztán bármilyen (nem korlátos) számítás eredményét megkaphatja. Ez azt jelenti, hogy pl. a ZFC konzisztenciáját megvizsgálhatjuk úgy, hogy az összes lehetséges (nyilván megszámlálhatóan végtelen számú) tételt egyenként vizsgáljuk, és az első inkonzisztencia megtalálásakor elindítunk egy űrhajót a programozó után. Ha a programozó nem találkozik az utánaküldött űrhajóssal azalatt a (számára véges!) idő alatt, amíg átesik az eseményhorizonton, akkor az azt jelenti, hogy a végtelen idő alatt (vagyis az összes lehetséges tétel vizsgálata során) nem találtunk ellentmondást, vagyis a ZFC konzisztens.

Nyilván az elmélet működéséhez egy csomó peremfeltételnek teljesülnie kell – kezdve például azzal, hogy végtelen időre (és a számítás energiaigénye miatt végtelen anyagra) van szükség, vagyis ha a világegyetem jövője egy Nagy zutty jellegű összezuhanást tartogatna, akkor a módszer nem működne – de a legújabb mérések azt mutatják, hogy a világegyetem folyamatosan tágul.

Mivel nem vagyok fizikus, a fenti, konyhanyelvű magyarázatban természetesen meg sem próbáltam kitérni azokra a problémákra, amiket például az jelent, hogy a programozó túlélje az utazást, vagy hogy az eredményekkel utánaküldött űrhajó ténylegesen utol is érje. Ezeket a részleteket természetesen tisztázza például ez a cikk.

A fenti leírás alapján talán nem egyértelmű, de mindenképp megemlítendő, hogy a programozó természetesen kijönni nem tud a fekete lyukból, a pl. a ZFC konzisztenciájáról szerzett ismereteit már csak a lyuk "túloldalán", egy másik univerzumban tudja felhasználni. Az előadók ennek kapcsán megemlítették annak a lehetőségét is, hogy egyfajta "Noé bárkája", akár maga a Föld haladjon át a (nyilván alkalmasan óriási) fekete lyukon, maguk mögött hagyva ebben az univerzumban egy gépet és annak kiszolgáló-civilizációját, a számítógépbe beprogramozva az összes, Turing-elven nem megoldható, érdekes problémát.

Ennyit az előadás tartalmáról – de sajnos mindenképp mesélnem kell még a formájáról is. Az történt ugyanis, hogy egy óriási pofavizit lett az előadás: a fél IK tanári kar ott tobzódott, de csak hogy lássanak és látszódjanak – az egyik végigpofázta az előadást a mellette ülőnek, a másik átlag ötpercenként dőlt a padra majdnem elaludva; az aktívabbak meg jöttek az olyan jellegű kérdésekkel, hogy "bár én nem értek a csillagászati részéhez, de...", amivel persze nincs is semmi baj, de utána ne kezdjen el még három visszakérdésben hitetlenkedni... Szerencsére az előadó nem volt szívbajos, a tényleg hülye kérdésre szemrebbenés nélkül vágta rá, hogy nem tud válaszolni, mivel a kérdés nem értelmes.


« Grand Slam 
All posts
 Titanic 2009 itiner »


bkil (http://bkil.blogspot.com/) 2009-08-07 22:24:16

Előre bocsátom, hogy nem olvastam a cikkeket, nem voltam bent, és én sem értek a fizikához.

Fizikai szempontból: jó, de honnan biztosítjuk exponenciálisan növekvő ütemben az energiát, ami nem mellesleg végtelen? Mert még ha fel is tesszük, hogy végtelen a világegyetem, a mindenfele elszórt anyagból kifacsart energiát valahogy egyre távolabbról el is kellene juttatni (általában korlátos sebességgel) a célba!

Logikai szempontból:

http://en.wikipedia.org/wiki/Zeno_machine#Are_Zeno_machines_logically_possible.3F

De a Thomson lámpa is érdekes kihívás: vajon égne vagy sem amint befejezte?

dontpanic 2009-10-10 18:06:53

felesleges megcsinalni, mar tudjuk mi lenne az eredmeny

42

xd

Coach Factory Online (http://www.coachfactoryoutletpst.com) 2012-11-22 03:23:49

For some,Coach Outlet Store the phrase “Dust Bowl” conjures a place: the Great Plains, butCoach Outlet Online a Great Plains of abandoned homes, ruined lives, dead and dying crops andCoach Factory Online sand, sand, sand.For others, the phrase denotes not a region but an era: Coach Factory Storethe mid- to late-1930s in America, when countless farms were lost; dust storms raced across thousands of miles of once-fertileCoach Factory Onlineland, so huge and unremitting that theyCoach Factory Storeoften blotted out the sun; and millions of American men, women and Coach Outletchildren took to the road, leaving behind everythingng they knewand everything they’d built, heading west, seeking work, Coach Outlet Onlinefood, shelter, new lives, new hope.These families, immortalized in John Steinbeck’s magisterial The Grapes of Wrath Coach Factory Outletand in the unflinching photographs of Dorothea Lange, Walker Evans and others, were almost universally known as Coach Factory Online“Okies,” whether or not they actually hailed from the devastated state of Oklahoma. The great, ragged migration Coach Online Outletaway from half-buried farms and toward California and other vague “promised lands” is one of the defining catastrophes of the Great Depression.

urtye 2013-04-09 11:25:34

While some may scoff only at that idea others realize that Oakley carries a history of grounds.com will be the fastest growing network selling affordable yet top quality prescription eyeglasses, discount prescription eyeglasses and other eyewear.As soon as you uncover this excellent site be sure you share it effortlessly us plebeians who will be only looking to keep up with the newest style.On the, One can find excess films progressively that a majority of characterize Rayban's "Never ever skin" Venture.Anytime you buy glasses you only pay both on behalf of accessories then support supports.

Website engineer clothes won't be necessitated only ladies.He's written many informative articles on various sunglasses brands & products for instance Fake Ray Bans, Replica Ray Bans and Fake Ray Ban Sunglasses.replica oakley sunglasses nglasses Blue with replica ray ban sunglasses fresh design,we give you 100 Oakley Cancers of the breast Awareness Dangerous Sunglasses Polished Products 1 10 of 14 Buy Oakley fake ray ban Eyepatch Sunglasses Online in Australia,Compare Oakley Dispatch Sunglasses Polished Maroon maro.The Oakley sunglasses women are already specially engineered for today's women to deliver them the most attractive look.And as a result, See some testimonials and referrals right provided by other companies that incorporate sampled several and employ the better if you will find.

Joey Atlas Scam 2013-09-11 08:53:23

It helped me to lose weight, exercise too long, drink, eat healthy ( mostly eating fried and sugar bubbles Raff ) + BC Fortune Delight of the pilot READ MOREIt's expensive ( not advertising ) , but it is authentic Chinese herbs for lymph. I've had problems with cellulite , legs , etc,

everything stopped . Joey Atlas Scam